12
A kegyelmi ajándékok sokfélesége és a Lélek egysége
A lelki ajándékokra nézve pedig nem akarom, atyámfiai, hogy tudatlanok legyetek. Tudjátok, hogy amikor még pogányok voltatok, miként vitt titeket valami ellenállhatatlanul a néma bálványokhoz. Ezért tudtotokra adom nektek, hogy senki, aki Isten Lelke által szól, nem mondja Jézust átkozottnak; és senki sem mondhatja Úrnak Jézust, csakis a Szentlélek által.
A kegyelmi ajándékokban különbség van, de ugyanaz a Lélek. A szolgálatokban is különbség van, de ugyanaz az Úr. És különbség van a cselekedetekben is, de ugyanaz az Isten, aki mindezt mindenkiben véghez viszi.
A Lélek kijelentése mindenkinek azért adatik, hogy használjon vele. Némelyeknek ugyanis bölcsességnek beszéde adatik a Lélek által. A másiknak pedig az ismeret beszéde, ugyanazon Lélek szerint. Egyiknek hit ugyanazon Lélek által, a másiknak pedig gyógyítás ajándéka ugyanazon egy Lélek által. 10 Némelyek csodatevő hatalmat, némelyek a prófétálás ajándékát kapták, némelyek a lelkek megítélését, mások a nyelvek való szólást, vagy a nyelveken szólás megmagyarázását. 11 De mindezeket egy és ugyanaz a Lélek cselekszi, és osztogatja mindenkinek külön, amint akarja.
Krisztus teste és tagjai
12 Amiképpen a test egy, de sok tagja van, az egy testnek tagjai, noha sokan vannak, mégis egy test, ugyanúgy a Krisztus is. 13 Mert hiszen egy Lélek által mi mindnyájan egy testté kereszteltettünk meg, akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok. És mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg.
14 Mert a test nem egy tag, hanem sok. 15 Ha ezt mondaná a láb: „Mivel nem kéz vagyok, nem vagyok a testből való“. Vajon azért mégis nem a testből való-e? 16 És ha a fül ezt mondaná: „Mivel nem vagyok szem, nem vagyok a testből való“. Vajon azért mégis nem a testből való-e? 17 Ha az egész test szem, hol a hallás? Ha az egész hallás, hol a szaglás? 18 Már pedig Isten helyezte el a tagokat a testben, egyénként mindegyiket, ahogy akarta. 19 Ha pedig valamennyi egy tag volna, hol volna a test? 20 Így azonban sok tag van ugyan, de egy test.
21 Nem mondhatja pedig a szem a kéznek: „Nincs rád szükségem“. Vagy viszont a fej a lábaknak: „Nem kelletek nekem“. 22 Sőt sokkal inkább a test legerőtlenebbnek látszó tagjai igen szükségesek. 23 És amelyeket a test tisztességtelenebb tagjainak tartunk, azoknak nagyobb tisztességet tulajdonítunk, és amelyek ékesség nélkül valók, azok nagyobb megbecsülésben részesülnek. 24 Amelyek pedig ékesek bennünk, azoknak nincs erre szükségük. De Isten úgy szerkesztette egybe a testet, hogy az alacsonyabb rendűnek nagyobb tisztességet adott, 25 hogy ne legyen meghasonlás a testben, hanem a tagok kölcsönösen gondoskodjanak egymásról. 26 Akár szenved egy tag, vele együtt szenvednek a tagok mind, ha megbecsülésben részesül egy tag, vele együtt örülnek a tagok mind.
27 Ti pedig a Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai.
28 Isten az anyaszentegyházban némelyeket először apostolokul rendelt, másodszor prófétákul, harmadszor tanítókul; aztán adott csodatevő erőt, aztán a gyógyításnak, irgalmasságnak, vezetésnek, nyelveken szólásnak ajándékát. 29 Vajon mindnyájan apostolok-e? Vajon mindnyájan próféták-e? Vajon mindnyájan tanítók-e? Vagy mindnyájuknak van csodatevő erejük? 30 Vajon mindnyájuknak van kegyelmi ajándéka a gyógyításra? Vagy mindnyájan szólnak-e nyelveken? Vagy mindnyájan tudják-e azt magyarázni?
31 Igyekezzetek pedig hasznosabb kegyelmi ajándékokra.
Ezeken túl még egy kiváltképpen való utat mutatok nektek.