3
Pál a pogányok prédikátora
Ezért vagyok én, Pál, a Krisztusnak foglya tiérettetek, a pogányokért, ha ugyan hallottátok Isten kegyelmének rendelkezését, melyet nekem adott a ti érdeketekben; hogy tudniillik kijelentés útján ismertette meg velem a titkot, aszerint, amint az előbb megírtam röviden, melynek olvasásából megérthetitek, hogy micsoda az én értelmem a Krisztus titka felől, amely más időkben nem ismertettetett meg az emberek fiaival úgy, ahogyan most kijelentette az ő szent apostolainak és prófétáinak a Lélek által: hogy tudniillik a pogányok örököstársak, és egyugyanazon test tagjai, és részesei az ő ígéretének a Krisztus Jézusban az evangélium által, amelynek szolgájává lettem az Isten ama kegyelmének ajándékából, mely adatott nékem az ő hatalmának munkája szerint. Nékem, minden szentek között a legeslegkisebbnek adatott ez a kegyelem, hogy a pogányoknak hirdessem a Krisztus mérhetetlen gazdagságát, és hogy megvilágosítsam mindenkinek, hogy miképpen rendelkezett Isten ama titok felől, amely elrejtetett örök időktől fogva az Istenben, aki mindent teremtett a Jézus Krisztus által; 10 azért, hogy megismerjék most a mennybéli fejedelemségek és hatalmasságok az egyház által az Istennek sokféle bölcsességét, 11 amaz örök végezése szerint, amelyet megcselekedett a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban: 12 akiben van a mi bátorságunk és bizodalommal való menetelünk Istenhez, az őbenne való hit által. 13 Azért kérlek, hogy ne csüggedjetek el az én érettetek való nyomorúságaim miatt, amelyek nektek dicsőségetekre vannak.
Imádság az efezusbeliekért
14 Ezért meghajtom térdeimet a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja előtt, 15 akiről neveztetik minden nemzetség mennyen és földön, 16 hogy adja meg nektek az ő dicsősége gazdagságáért, hogy hatalmasan megerősödjetek az ő Lelke által a belső emberben, 17 hogy lakozzék a Krisztus a hit által a ti szívetekben; 18 a szeretetben meggyökerezve és alapot véve, hogy megérthessétek minden szentekkel együtt, mi a szélessége és hosszúsága és mélysége és magassága az Isten jóvoltának, 19 és megismerjétek a Krisztusnak minden ismeretet felülhaladó szeretetét, hogy ekképpen beteljesedjetek az Istennek egész teljességéig.
20 Annak pedig, aki véghetetlen bőséggel mindeneket megcselekedhet, feljebb, hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk, a mibennünk munkálkodó erő szerint, 21 annak legyen dicsőség az egyházban a Krisztus Jézusban nemzetségről nemzetségre, örökkön-örökké. Ámen!