6
Ezért elhagyva a Krisztusról való kezdetleges tanítást, törekedjünk érett korúságra, ne rakjuk le újra alapját a holt cselekedetekből való megtérésnek és az Istenbe való hitnek, a mosakodásokról, kézrátételekről, a halottak feltámadásáról és az örök ítéletről szóló tanításnak. Ezt meg is tesszük, ha Isten megengedi.
Mert az lehetetlen, hogy akik egyszer megvilágosíttattak, megízlelve a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szentléleknek, és megízlelték Istennek jó beszédét és a jövendő világnak erőit, de elestek, ismét megújuljanak a megtérésre, mint akik maguknak újra megfeszítik Isten Fiát, és meggyalázzák őt.
Mert a föld, amely beissza a gyakran ráhulló esőt, és hasznos termést hoz azoknak, akiknek a számára művelik, áldást nyer Istentől. Amely pedig tövist és bogáncsot terem, az megvetett és átokra méltó s végül fölégetik.
De rólatok, szeretteim, ha így szólunk is, ezeknél jobbról vagyunk meggyőződve, hogy eljuttok az üdvösségre. 10 Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfeledkezne a ti cselekedeteitekről és a szeretetről, amelyet neve iránt tanúsíttok, amikor szolgáltatok és szolgáltok a szenteknek. 11 Azt kívánjuk, hogy közületek mindenki ugyanazt a buzgóságot tanúsítsa mindvégig, míg a reménység bizonyossággá nem lesz. 12 Ne legyetek restek, hanem kövessétek azokat, akik a hit és béketűrés által öröklik az ígéreteket.
13 Amikor Isten ígéretet tett Ábrahámnak, mivel nem esküdhetett nagyobbra, önmagára esküdött, 14 és így szólt: „Bizony megáldván megáldalak téged, és megsokasítván megsokasítlak téged!“ 15 És így, miután béketűréssel várt, elnyerte az ígéretet.
16 Mert az emberek önmaguknál nagyobbra esküsznek, és náluk minden vitának vége a megerősítésül mondott eskü. 17 Ezért Isten is még nyomatékosabban akarva megmutatni az ígéret örököseinek döntése változtathatatlan voltát, esküvel kezeskedett arról. 18 Így e két változhatatlan tény által, amelyekre nézve lehetetlen, hogy az Isten hazudjon, erős vigasztalásunk legyen nekünk, akik odamenekültünk, hogy megragadjuk az előttünk lévő reménységet, 19 amely lelkünknek biztos és erős horgonya, amely a kárpit mögé hatol, 20 ahová utat nyitva bement értünk Jézus, aki örökkévaló főpap lett a Melkisédek rendje szerint.