2
Jézus meggyógyítja a gutaütöttet
Mt 9,1-8; Lk 5,17-26
Napok múlva pedig ismét bement Kapernaumba, és elterjedt a híre, hogy otthon van. Erre olyan sokan gyülekeztek össze, hogy még az ajtó előtt sem fértek el; ő pedig hirdette nekik az igét. És odajöttek hozzá egy gutaütöttet hozva, akit négyen vittek. Mivel a sokaság miatt nem férkőzhettek hozzá, megbontották annak a háznak fedelét, ahol ő volt, és rést törve, leeresztették az ágyat, amelyben a gutaütött feküdt. Jézus pedig azoknak hitét látva, ezt mondta a gutaütöttnek: „Fiam, megbocsáttattak néked a te bűneid.“
Néhányan az írástudók közül ott ültek, és szívükben így okoskodtak: „Hogyan lehet, hogy ez ilyen káromlásokat szól? Ki bocsáthatja meg a bűnöket, ha nem egyedül az Isten?“
És Jézus azonnal észrevette lelkével, hogy azok magukban így okoskodnak, és mondta nékik: „Miért gondoljátok ezeket a ti szívetekben? Mi könnyebb, azt mondanom a gutaütöttnek: Megbocsáttattak néked a te bűneid, vagy ezt mondanom: Kelj fel, vedd fel a nyoszolyádat, és járj? 10 Hogy pedig megtudjátok, hogy az Emberfiának van hatalma e földön a bűnöket megbocsátani – ezt mondta a gutaütöttnek: 11 Mondom néked, kelj föl, vedd fel a nyoszolyádat, és eredj haza.“ 12 Az pedig azonnal fölkelt és felvéve nyoszolyáját, kiment mindenkinek szeme láttára; úgyhogy mindenki elálmélkodott, és dicsőítette az Istent, ezt mondván: „Soha sem láttunk ilyet!“
Jézus elhívja Lévit
Mt 9,9-13; Lk 5,27-32
13 És ismét kiment a tenger mellé, és az egész sokaság odament hozzá, és ő tanította őket.
14 És amikor továbbment, meglátta Lévit, az Alfeus fiát, aki a vámszedőhelyen ült, és mondta neki: „Kövess engem.“ És ő felkelt, és követte őt.
15 És történt, hogy amikor Lévi házában asztalhoz ült, a vámszedők és bűnösök is sokan odaültek Jézussal és az ő tanítványaival, mivel sokan voltak, és követték őt. 16 És amikor látták az írástudók és a farizeusok, hogy együtt eszik a vámszedőkkel és bűnösökkel, mondták a tanítványainak, hogy a vámszedőkkel és a bűnösökkel eszik és iszik.
17 És amikor ezt hallotta Jézus, ezt mondta nékik: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek; nem azért jöttem, hogy igazakat, hanem hogy bűnösöket hívjak megtérésre.“
Jézus tanítása a böjtről
Mt 9,14-17; Lk 5,33-39
18 János és a farizeusok tanítványai pedig böjtöltek. Odamentek Jézushoz, és ezt mondták neki: „Mi az oka annak, hogy Jánosnak és a farizeusoknak tanítványai böjtölnek, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek?“
19 Jézus pedig ezt mondta nekik: „Böjtölhet-e a vőlegény násznépe, amíg velük van a vőlegény? Ameddig a vőlegény velük van, nem böjtölhetnek. 20 De jönnek majd napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, és akkor böjtölni fognak azokon a napokon.
21 Senki sem varr új posztóból foltot régi ruhára, máskülönben ami azt kitoldaná, még kiszakít belőle, az új a régiből, és még nagyobb szakadás lesz. 22 És senki sem tölt új bort régi tömlőkbe, különben az új bor a tömlőket szétszakítja, a bor is kiömlik, a tömlők is elpusztulnak; hanem az új bort új tömlőkbe kell tölteni.“
Kalásztépés szombatnapon
Mt 12,1-8; Lk 6,1-5
23 És történt, hogy Jézus szombatnapon a vetések közt ment át, és az ő tanítványai mentükben a kalászokat kezdték tépni. 24 Ekkor a farizeusok ezt mondták neki: „Íme, miért művelik azt szombatnapon, amit nem szabad?“
25 Ő pedig ezt mondta nekik: „Soha sem olvastátok, mit művelt Dávid, amikor szükséget szenvedett, és megéhezett társaival együtt? 26 Hogyan ment be az Isten házába Abjátár főpap idején, és ette meg a szent kenyereket, amelyeket nem szabad megenni csak a papoknak; és adott a társainak is?“
27 És mondta nekik: „A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért. 28 Tehát az Emberfia a szombatnak is ura.“