3
Nem a testben bizakodunk
Továbbá atyámfiai, örüljetek az Úrban. Ugyanazokat írni nektek én nem restellem, titeket pedig megerősít.
Őrizkedjetek az ebektől, őrizkedjetek a gonosz munkásoktól, őrizkedjetek a megmetéltektől, mert mi vagyunk a körülmetélkedés, akik lélekben szolgálunk az Istennek, és a Krisztus Jézusban dicsekedünk, és nem a testben bizakodunk: jóllehet énnékem van bizakodásom test szerint is.
Ha bárki más mer testben bizakodni, én sokkal inkább
Körülmetéltettem nyolcadnapon, Izrael nemzetségéből, Benjámin törzséből való vagyok, zsidókból való zsidó, törvény tekintetében farizeus, buzgóság tekintetében az egyházat üldöző, a törvénybeli igazság tekintetében feddhetetlen voltam.
De ami nékem egykor nyereség volt, azokat a Krisztusért kárnak ítéltem. Sőt most még inkább kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt: akiért mindent kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem, és találtassam őbenne, mint akinek nincsen saját igazsága a törvényből, hanem igazsága van a Krisztusban való hit által, Istentől való igazsága a hit alapján: 10 hogy megismerjem őt és feltámadásának erejét, és szenvedéseiben is részesüljek, hasonlóan az ő halálához; 11 hogy így eljuthassak a halottak feltámadására.
A célegyenes felé
12 Nem mondom, hogy már elértem, vagy hogy már tökéletes vagyok, de igyekszem, hogy elérjem azt, amiért megragadott engem a Krisztus Jézus. 13 Atyámfiai, én magamról nem gondolom, hogy már elértem volna ezt, 14 de egyet cselekszem, azokat, amelyek hátam mögött vannak, elfelejtve, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nekidőlve, célegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára.
15 Mi, akik ezért tökéletesek vagyunk, így gondolkodjunk: és ha valamit másképpen gondoltok, az Isten azt is ki fogja jelenteni néktek: 16 csakhogy, amire már eljutottunk, abban ugyanazon szabály szerint járjunk el, ugyanazon értelemben legyünk.
17 Legyetek követőim, atyámfiai, és figyeljetek azokra, akik úgy járnak, amiképpen mi néktek példátok vagyunk. 18 Mert sokan járnak másképpen, akikről sokszor mondtam néktek, most pedig sírva is mondom, hogy a Krisztus keresztjének ellenségei; 19 akiknek végük veszedelem, akiknek istenük a hasuk, és akiknek dicsőségük gyalázatukban van, mert mindig a földiekkel törődnek. 20 Mert a mi országunk a mennyekben van, ahonnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk; 21 aki megváltoztatja majd a mi nyomorúságos testünket, hogy hasonló legyen az ő dicsőséges testéhez az ő hatalmas munkája szerint, mely által maga alá is vethet mindeneket.