3
Jézus szombaton gyógyít
Mt 12,9-14; Lk 6,6-11
1 És ismét bement a zsinagógába. Volt ott egy sorvadt kezű ember;
2 és lesték őt, hogy meggyógyítja-e szombatnapon, hogy megvádolhassák.
3 Akkor ezt mondta a megszáradt kezű embernek: „Állj elő középre.“
4 Azoknak pedig ezt mondta: „Szabad-e szombatnapon jót vagy rosszat tenni, lelket menteni vagy kioltani?“ De azok hallgattak.
5 Ő pedig haragosan nézte őket, bánkódva szívük keménysége miatt; majd ezt mondta az embernek: „Nyújtsd ki a kezedet.“ Erre kinyújtotta, és meggyógyult a keze, és ép lett, mint a másik.
6 Akkor a farizeusok kimenve, a Heródes-pártiakkal mindjárt tanácsot tartottak ellene, hogy elveszítsék őt.
Jézus sok beteget gyógyít a tenger mellett
Mt 4,23-25; Lk 6,17-19
7 Jézus pedig elment tanítványaival a tenger mellé, ahová nagy sokaság követte őt Galileából és Júdeából
8 Jeruzsálemből és Idumeából és a Jordánon túlról. A Tírusz és a Szidón környékiek is, amikor hallották, hogy miket tett, nagy sokasággal ment hozzá.
9 Jézus pedig mondta tanítványainak, hogy egy kis hajót tartsanak számára készen a sokaság miatt, hogy ne szorongassák őt.
10 Mert sokakat meggyógyított, úgyhogy akiknek valami bajuk volt, reá rohantak, hogy megérinthessék őt.
11 A tisztátalan lelkek is, amikor meglátták őt, leborultak előtte, és így kiáltottak: „Te vagy az Istennek a Fia.“
12 Ő pedig erősen megfenyegette őket, nehogy felfedjék kilétét.
A tizenkét tanítvány elhívása
Mt 10,1-4; Lk 6,13-16
13 Azután felment a hegyre, és magához szólította, akiket akart; és azok odamentek hozzá.
14 És kiválasztott tizenkettőt, hogy vele legyenek, és hogy kiküldje őket prédikálni,
15 és hatalmuk legyen a betegeket gyógyítani és az ördögöket kiűzni:
16 Simont, akinek a Péter nevet adta;
17 és Jakabot, a Zebedeus fiát és Jánost, a Jakab testvérét, és a Boanerges nevet adta nekik, amely azt jelenti: mennydörgés fiai;
18 továbbá Andrást és Fülöpöt, Bertalant és Mátét, Tamást és Jakabot, az Alfeus fiát, Taddeust és a kananeai Simont
19 és Iskáriótes Júdást, aki el is árulta őt.
Jézus rokonainak a szándéka
20 Azután hazatértek. És ismét egybegyűlt a sokaság, annyira, hogy még enni sem tudtak emiatt.
21 Amint az övéi ezt meghallották, eljöttek, hogy megfogják, mert azt mondták, hogy magán kívül van.
Jézust Belzebub szövetségesének mondják
Mt 9,34; 12,22-32; Lk 11,14-22; 12,10
22 Az írástudók pedig, akik Jeruzsálemből jöttek le, azt mondták, hogy Belzebub van vele, és az ördögök fejedelme által űzi ki az ördögöket.
23 Ő pedig magához hívta őket, és példázatokban mondta nekik: „Sátán hogyan tud Sátánt kiűzni?
24 És ha egy ország önmagával meghasonlik, nem maradhat meg az az ország.
25 És ha egy ház önmagával meghasonlik, nem maradhat meg az a ház.
26 És ha a Sátán önmaga ellen támadt, és meghasonlott, nem maradhat meg, hanem vége van.
27 Nem rabolhatja el senki az erősnek kincseit, bemenve annak házába, ha csak előbb az erőset meg nem kötözi, és azután rabolja ki annak házát.
28 Bizony mondom néktek, hogy minden bűn megbocsáttatik az emberek fiainak, még a káromlások is mind, amelyekkel káromlanak:
29 De aki a Szentlélek ellen szól káromlást, nem nyer bocsánatot soha, hanem örök kárhozatra méltó.“
30 Ugyanis ezt mondták: „Tisztátalan lélek van benne.“
Jézus igazi rokonai
Mt 12,46-50; Lk 8,19-21
31 Ekkor megérkeztek testvérei és az ő anyja, és kívül megállva, beküldtek hozzá, és hívatták őt.
32 Körülötte pedig sokaság ült, és mondták neki: „Íme, a te anyád és a te testvéreid odakint keresnek téged.“
33 Ő pedig ezt felelte nekik: „Ki az én anyám, vagy kik az én testvéreim?“
34 Azután végignézve köröskörül a körülötte ülőkön, ezt mondta: „Íme, az én anyám és az én testvéreim.
35 Mert aki az Isten akaratát cselekszi, az az én fivérem, nővérem és az én anyám.“