8
Négyezer ember megvendégelése
Mt 15,32-39
1 Azokban a napokban, mivel ismét fölötte nagy volt a sokaság, és nem volt mit enniük, magához szólította Jézus a tanítványait, és mondta nekik:
2 „Szánakozom e sokaságon, mert immár harmadik napja, hogy velem vannak, és nincs mit enniük;
3 és ha éhen bocsátom haza őket, kidőlnek az úton, mert némelyek közülük messziről jöttek.“
4 A tanítványai pedig ezt felelték neki: „Honnan laktathatná jól ezeket valaki kenyérrel itt e pusztában?“
5 És megkérdezte őket: „Hány kenyeretek van?“ Azok pedig mondták: „Hét.“
6 Akkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földre. És vette a hét kenyeret, és hálákat adva, megszegte, és adta az ő tanítványainak, hogy tegyék eléjük. És a sokaság elé tették.
7 Volt egy kevés haluk is. És hálákat adva azt mondta, hogy tegyék eléjük azokat is.
8 Ettek azért, és jóllaktak; és fölszedték a maradék darabokat, hét kosárral.
9 Akik pedig ettek mintegy négyezren voltak. Ezután elbocsátotta őket.
10 És azonnal hajóba szállt tanítványaival, és elment Dalmanuta vidékére.
A farizeusok jelt kívánnak
Mt 16,1-12; Lk 11,16.29; 12,1; Mt 12,38-39
11 Kijöttek hozzá a farizeusok, és kezdték őt faggatni, mennyei jelt kívánva tőle, hogy kísértsék őt.
12 Ő pedig lelkében felfohászkodva, ezt mondta: „Miért kíván jelt ez a nemzetség? Bizony mondom nektek: Nem adatik jel ennek a nemzetségnek.“
13 És otthagyva őket, ismét hajóba szállt, és a túlsó partra ment.
Őrizkedjetek a farizeusok kovászától és a Heródes kovászától!
14 De elfelejtettek kenyeret vinni, és egy kenyérnél nem volt velük több a hajóban.
15 És Jézus figyelmeztette őket, mondván: „Vigyázzatok, őrizkedjetek a farizeusok kovászától és a Heródes kovászától!“
16 Ekkor egymás között tanakodtak, hogy nincs kenyerünk.
17 Jézus pedig észrevette ezt, és mondta nekik: „Miért tanakodtok, hogy nincsen kenyeretek? Még most sem látjátok be és nem értitek? Mégis kemény a szívetek?
18 Van szemetek, és nem láttok, és van fületek, és nem hallotok? Nem emlékeztek
19 mikor az öt kenyeret megszegtem az ötezernek, hány kosarat hoztatok el darabokkal tele?“ Mondták neki: „Tizenkettőt.“
20 „Amikor pedig a hetet a négyezernek, hány kosarat hoztatok el darabokkal tele?“ Azok pedig mondták: „Hetet.“
21 És mondta nekik Jézus: „Hogy nem értitek hát?“
A bétsaidai vak meggyógyítása
22 Azután Betsaidába ment, és egy vakot vittek hozzá, és kérték őt, hogy érintse meg.
23 Ő pedig megfogta a vaknak kezét, kivezette őt a falun kívül, és a szemeibe köpve és kezeit reátéve, megkérdezte őt, vajon lát-e valamit.
24 Az pedig föltekintve mondta: „Látom az embereket, mint valami járkáló fákat.“
25 Azután kezeit ismét rátette annak szemeire, ő pedig feltekintett vele, és meggyógyult, és messze és világosan látott mindent.
26 És hazaküldte, mondván: „Se a faluba be ne menj, se senkinek el ne mondd a faluban.“
Péter vallástétele
Mt 16,13-20; Lk 9,18-21
27 És elment Jézus tanítványaival együtt Cézárea Filippi falvaiba. Útközben megkérdezte tanítványaitól: „Kinek mondanak engem az emberek?“
28 Ők pedig így feleltek: „Keresztelő Jánosnak, némelyek Illésnek, ismét némelyek pedig egynek a próféták közül.“
29 Ő pedig ezt kérdezte tőlük: „Hát ti kinek mondtok engem?“ Péter így felelt neki: „Te vagy a Krisztus.“
30 És rájuk parancsolt, hogy senkinek se szóljanak felőle.
Jézus először szól nyíltan haláláról és feltámadásáról
Mt 16,21-23; Lk 9,22
31 És tanítani kezdte őket, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, megvettetnie a vénektől, a főpapoktól és az írástudóktól, és megöletnie, és harmadnapra fel kell támadnia.
32 És ezt nyíltan mondta. Péter pedig magához vonva őt, dorgálni kezdte.
33 Ő azonban megfordulva tanítványaira tekintett, megfeddte Pétert, és ezt mondta: „Távozz tőlem, Sátán, mert nem az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra gondolsz.“
Jézus követése
Mt 16,24-28; Lk 9,23-26
34 A sokaságot pedig az ő tanítványaival együtt magához szólítva, ezt mondta nekik: „Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem.
35 Mert aki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt, aki pedig elveszti az ő életét énérettem és az evangéliumért, az megtalálja azt.
36 Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?
37 Avagy mit adhat az ember váltságul az ő lelkéért?
38 Mert aki szégyell engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzetség között, az Emberfia is szégyellni fogja azt, mikor eljön az ő Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.“