4
Ábrahám hit által igazult meg
1 Mit mondjunk tehát, hogy Ábrahám, a mi atyánk nyert volna valamit, test szerint?
2 Mert ha Ábrahám cselekedetekből igazult meg, van mivel dicsekedjék, de nem az Isten előtt.
3 Mert mit mond az Írás? Ábrahám hitt Istennek, és ez tulajdoníttaték neki igazságul.
4 Annak pedig, aki munkálkodik, a jutalom nem tulajdoníttatik kegyelemből, hanem tartozás szerint.
5 Ellenben annak, aki nem munkálkodik, hanem hisz abban, aki az istentelent megigazítja, az ő hite tulajdoníttatik igazságul.
6 Amint Dávid is boldognak mondja azt az embert, akinek Isten cselekedetek nélkül tulajdonít igazságot.
7 „Boldogok,
akiknek hamissága megbocsáttatott, és
akiknek vétke elfedeztetett.
8 Boldog ember az,
akinek az Úr bűnt nem tulajdonít.“
Ábrahám minden hívő atyja
9 Vajon ez a boldogság csak a zsidóké, vagy a pogányoké is? Hiszen azt mondjuk, hogy Ábrahámnak a hit tulajdonítatott igazságul.
10 Tehát miképpen tulajdoníttatott? Körülmetélt vagy körülmetéletlen állapotában? Nem körülmetélt, hanem körülmetéletlen állapotában.
11 És a körülmetélkedés jegyét körülmetéletlenségében tanúsított hite igazságának pecsétjéül nyerte, hogy atyja legyen mindazoknak, akik körülmetéletlen létükre hisznek, hogy azoknak is tulajdoníttassék igazság.
12 És atyja legyen a körülmetélteknek is, azoknak is, akik nemcsak körülmetélkednek, hanem követik is Ábrahámnak körülmetéletlenségében tanúsított hite nyomdokait.
Ábrahám az ígéretben bízó hit példája
13 Mert nem a törvény által adatott az ígéret Ábrahámnak vagy az ő utódának, hogy a világ örököse lesz, hanem a hitnek igazsága által.
14 Mert ha azok az örökösök, akik a törvényből valók, akkor hiábavalóvá lett a hit, és haszontalanná az ígéret.
15 Mert a törvény haragot szül. Ahol azonban nincs törvény, ott törvény ellen való cselekedet sincs.
16 Azért, hitből, hogy kegyelemből legyen, és bizonyos legyen az ígéret Ábrahám minden utódjának. Nemcsak a törvényből valóknak, hanem Ábrahám hitéből valóknak is, aki mindnyájunknak atyja,
17 (Amint meg van írva: „Sok nép atyjává tettelek téged“) az előtt az Isten előtt, akiben hitt, aki a halottakat megeleveníti, és létre hívja a nem létezőket.
18 Aki reménység ellenére reménykedve hitte, hogy sok nép atyjává lesz, ahogyan megmondatott: Ennyi utódod lesz!
19 És hitében erős volt, nem gondolt életerejét elvesztett testére, pedig már száz esztendős volt, sem Sárának elhalt méhére,
20 az Isten ígéretében sem kételkedett hitetlenséggel, hanem erős volt a hitben dicsőséget adva Istennek,
21 teljesen elhitte, hogy amit ő megígért, azt meg is cselekedheti.
22 Ezért is tulajdoníttatott ez neki igazságul.
23 De nemcsak őérette íratott meg, hogy „tulajdoníttatott neki igazságul“,
24 hanem miértünk is, akiknek majd tulajdoníttatik, azoknak tudniillik, akik hisznek abban, aki feltámasztotta a mi Urunkat, Jézust a halálból,
25 aki a mi bűneinkért halálra adatott, és feltámasztatott a mi megigazulásunkért.